2014. december 20., szombat

Chapter 26..!

Sziasztok! :)
Jó olvasást!! Bocsi a nagyon sok késésért!!!


Pusszantás: Justagirl*.* :33


Március 12 -Hétfő

-Sophia szemszöge-


Mindig is céltudatos nőnek tartottam magam. Olyannak aki fejébe vesz valamit és abból fikarcnyit sem enged. Most sem teszek másként.- A hajam kontyba tűzöm épp a fejem tetejére. Még egy pillantást vetek magamra a tükörből és rájövök hogy már csak két dolog hiányzik. Az egyik a rúzs. Ezt könnyen megoldom egy vadítóan piros darabbal. Lassan kitekerem a tubusából és pont annyit teszek fel ami épp elég ahhoz hogy ne tűnjek kurvásnak. Szoknyámat megigazítom és a konyha irányába tipegek fekete magassarkúmban. A másik dolog ami hiányzik az méltóságom. Az valahogy elveszett pár éve, mikor az első embert gyilkoltuk. Van egy olyan sejtésem, ahova most megyek még jobban elvesz a méltóságomból és az önbizalmamból egyaránt. A konyhaasztalról elveszem a kocsikulcsot és kilépek az ajtón. A londoni levegő végigjárja testem és libabőrözésre készteti. Ugyan már a naptár szerint tavasz van az időjáráson ezt mégsem lehet észrevenni. - Nagy nehezen bezárom az ajtót és a kocsim felé sietek. Gyorsan nyitom ki az ajtaját és behuppanok a vezető ülésbe. A kulcsot elfordítom és máris a motor hangja tölti meg a teret. Elindultam a még bizonytalan jövőm felé. Gondolkodás nélkül nyomom be a rádiót amin épp Nicki Minaj Freedom című száma ment. Ezt a dalt teljesen magaménak éreztem még ha tudom is hogy teljesen az ellenkezője annak ami rám vár...

I feel free /  Szabadnak érzem magamat
I feel freedom / Érzem a szabadságot
Why they mad?  / Miért mérgesek?
You should see them /  Látnod kéne őket
Burn a L /  Elszívok egyet
Cause it's crazy in here /  Mert őrület ami itt van
Crazy in here /  Őrület

A dalt dudorászva hasítok végig a városon. Még koránt sem arra a helyre megyek ahová eredetileg indultam. Még nem vagyok rá kész. Előbb még kiszellőztetem a fejem. A Temze partján parkolok le. Kipattanok a kocsiból, bezárom és a korláthoz indulok. Elég sokat időzöm a gyorsan hömpölygő víz szemlélésével. Jó egy kicsit semmire sem gondolni. Ám hamar eszembe jut hogy ahová megyek ott már várnak rám. Ahogy jött éppen olyan gyorsan elhessegetem ezt a gondolatot. Előbb valami sokkal fontosabb dolgot szeretnék csinálni... Mivel nem tudhatom mikor adódna rá újra lehetőség. Újra autóba ülök. Ezúttal még én sem tudom hová tartok. Csak sodródom az árral... London városi temető. Megérkeztem. De mit is keresek itt? Lassan feltörnek az emlékek... Tizenhat éves korom óta nem voltam itt... Pedig kellett volna jönnöm... Sokan nem tudják rólam, de itt az ok amiért olyanná váltam amilyen vagyok.. Az ok pedig : ....


-Lucia szemszöge-


Telefoncsörgésre nem a legjobb ébredni... Én is kedvetlenül vettem fel a készüléket már úgy a huszadik csörgésre.
- Tessék?
- Jó napot, Miss Andrews. A bíróságról telefonálok. - Bíróságról? Miért is? - Mr. Styles ügyében mint úgy egy hete mondtam fejlemények vannak, miszerint egy gyanúsított fedte fel magát. Úgy volt hogy erre a tárgyalásra a fellebbezés ügyével együtt a múltkori tárgyalástól számított tizennegyedik napon, azaz a második héten kerül sor. Ám a gyanúsítottunk elég akaratosan sürgette az ügyet, mi sem tudjuk milyen okból, ezért ma tartanánk meg ezt a tárgyalást. - Sophia.... Miért kell ez neked? - Körülbelül egy óra múlva kezdenénk. Ugye magának megfelel az időpont? 
- Ööö... Hogyne, persze. Csak kicsit meglepett amit mondott. Mindegy.. Természetesen ott leszek. - nyögtem ki.
- Rendben van. Akkor viszont látásra. - köszönt el.
- Viszlát... - leraktam a telefont... Azonnal beszélnem kell Sophia-val.. Nem teheti ezt. Amilyen gyorsan csak tudtam, tárcsáztam az előbb említett személyt. Nem vette fel... Már csak abban reménykedem hogy a tárgyalás előtt lesz pár perc arra hogy lebeszéljem őt a dologról...


-Sophia szemszöge-


Édesanyámról van szó.. - lassan sétálok egy sírhoz. - Tizenhat voltam mikor itt hagyott... Nagyon szerettem őt. Mindent megbeszéltünk, ő volt a legjobb barátnőm... - letérdelek előtte és elveszek az emlékekben. - Aztán váratlanul elment... Gyógyíthatatlan betegsége volt már évek óta de ezt csak ő tudta egyedül... Még az egyetlen lányának se mondta el... Csak meg akart kímélni... Istenem de hiányzik... - törtek elő könnyeim. - Ezért vagyok olyan amilyen. A halála begyógyíthatatlan sebet hagyott rajtam. Akkor keveredtem rossz társaságba és kezdtem ölni... Csak úgy faltam a férfiakat... Sok, nagyon sok rossz dolgot tettem.. És sokan azt hiszik magamtól vagyok ilyen, hogy egy érzéketlen vaslady vagyok akit ha felidegesítesz megöl... Pedig nekem csak elviselhetetlenül hiányzik az anyukám...
- ...Anya... Ugye hallasz most engem? - kezdtem el beszélni erősen küszködve könnyeimmel. - Ha hallasz ha nem itt vagyok... Tudom sosem voltam igazán jó kislány.. És ez az utóbbi időkben meglehetősen rosszabbra fordult... De én nem akartam... Anya, hinned kell nekem! Nem akartam azt a sok rossz dolgot amit véghezvittem... Nagyon nem... És nagyon sajnálom hogy eddig nem látogattalak... Csak úgy éreztem az teljesen tönkre tenne érzelmileg.. Ha látnám a kézzel fogható bizonyítékot arra hogy nem vagy velem. És hidd el anya, jönnék én rendszeresen ezúttal.... De sajnos a hátralévő időmet elveszi a rajtam felülkerekedő lelkiismeret-furdalás... Megbántam amit tettem, ezért nem beszélhetünk jó ideig... De ha látni akarsz és hallani akkor kövesd a kiáltásom és megtalálsz... Szükségem van rád, anya! Annyira mint még életemben soha... Segíts nekem, kérlek...


-Lucia szemszöge-


Már a bírósági tárgyalóteremben ücsörgök Gemmával. Harry épp most lép be és felém kapja tekintetét. Valamit beszél az őt bevezető emberkével majd felém indul. Már megérte bejönni. Láthatom Őt. Gondolkodás nélkül karjaiba vetődöm. Szorosan öleljük egymást. Mikor már kezeink nem bírják a szorítást lassan engedünk belőle. Egy csókkal válunk el végül. Nővérét is üdvözli majd leül mellénk.
- Harry... azt hiszem el kell mondanom valamit.. - szólaltam meg.
- Ne kímélj. 
- Szerintem... Vagyis nagyon úgy tűnik.. Hoogy.. - hebegtem.
- Kicsim kinyögnéd végre? Mire a végére érsz szabadulok.. - nevetett.. De szerintem ez egyáltalán nem volt vicces...
- Sophia. A. Gyanúsított. - mondtam ki végül. Leesett az álluk..
- De... Mégis miért? Miért akarna börtönbe menni? - kérdezte Harry.
- Miattad. Miattunk. Ki akar téged hozni onnan minél előbb... Hogy együtt lehessünk.. Azt mondta hogy neki úgy sincs már miért élnie... Mi pedig úgy is szenvedünk egymás nélkül.. Fel akarja áldozni magát..
- Hogy hagyhattad? - kiabálta. Tudtam hogy mérges lesz.. - Én itt ülök ezen az istenverte helyen és máris elszabadul a pokol otthon? Komolyan mindenhol ott kell legyek hogy meg tudjátok oldani? - vett vissza a hangerejéből.
- Én csak... Meg akartam akadályozni.. De nem hagyott időt rá.. - sírni kezdtem.. Nem hittem hogy kiabálni fog velem..
- Persze hogy nem hagy időt rá... Ő Sophia.. Amit a fejébe vesz azt nem gondolja át... Amint lehet véghez viszi.. - megint ordított. - De úgy látszik még nem sikerült kiismerned.. - Arcát kezébe temette, percekig nem szólt... Aggódtam mit fog tenni.. - Méhecském... Ne haragudj.. Nem akartam kiabálni. Csak nem hittem hogy Sophia ennyire elszánt. Mostmár nem tudunk mit tenni.. Illetve én még megpróbálom.. Megpróbálom lebeszélni róla. - bólintottam. Remélem sikerrel jár. Pár perc múlva már mindenki a helyén ült. Kivéve persze Sophia-t.


-Sophia szemszöge-


Telefonom képernyőjén az emlékeztetőm villogott. Elkéstem. Hihetetlen gyorsasággal köszöntem el anyától, töröltem meg térdem és indultam a bíróságra. Bő negyed óra alatt be is értem. Gyorsan markoltam meg táskámat és viharzottam be az épületbe. Megijedtem... Az a sok ember mind az én tetteim miatt ült ott.. Szívem szerint elrohantam volna messzire. De nem tehettem. Már nem vonulhatok vissza. Büszkén, felemelt fejjel siettem a vádlottak padjára. Egészen Harry mellé. Leültem, majd a bíró is észlelte hogy nem kell tovább várni rám. Elkezdődött amiről azt hittem sosem kell megélnem...
- Még elfuthatsz. Nem kell csak miattunk ezt tenned, Sophia. Menj haza... - súgta oda halványan Harry...
- Befejezem amit elkezdtem. Haza fogsz menni és boldog leszel. - válaszoltam.
- Arra nem gondolsz, hogy nekem milyen bűntudatom lesz ha esetleg sikerül a terved? Hogy hagylak itt rohadni miközben te is teljes életet élhetnél?
- De milyen áron, Harry? Már rájöttem... Rosszul cselekedtem és kész. Életemben először vállalni fogom a felelősséget. - suttogtam.- Kérlek hagyd hogy megtegyem.! - azt hiszem bólintott. Vagyis inkább reméltem hogy bólintott. Végig csinálom. Láttam ahogy Lucia Harry tekintetét fürkészi, ám Harry csak mereven ült szemét a bíróra szegezve. Érezni lehetett a feszültséget a terem levegőjében. A bíró szája fáradhatatlanul formálta a szavakat ám egyet sem értettem meg belőle. Nem tudtam rá figyelni. Túlságosan féltem a mondandójától.
- Válaszolna, Miss Smith? - emelte felém tekintetét. Mire is kéne válaszolnom? 
- Elnézést megismételné a kérdést? - szinte égetett a sok rám szegeződő szempár.
- A mielőbb ismertettem a vádakat. A kérdésem pedig úgy hangzott, hogy vállalja-e a következményeket a rendkívüli cselekedetei után? 
- Igen, bíró úr. 
- Remek. Mivel a részleteket már kihallgatás formájában megbeszéltük, azt hiszem meghoztam a döntést. Tehát Sophia Smith elsődleges vádlottunkat 25 év letöltendő börtönbüntetésre ítélem, Mr. Styles másodlagos vádlottunk pedig hamarosan elhagyhatja az intézményt. A tárgyalást berekesztem. - 25 hosszú év... Ahogy bele gondoltam könnyek lepték el szemem alját.
- Ezt akartad? - mondta Harry már cseppet sem halkan. - Most jó neked?
- Nem arról van szó hogy jó-e nekem vagy sem. - szóltam könnyeim közül. - Menj és legyél boldog.. Csak ezt akarom.
- Tudod mit jelent az a hamarosan? - beugrott.. A bíró azt mondta hamarosan haza mehet. 
- Biztos csak pár nap és elengednek. 
- Ja... vagy találnak más ügyet amiért leültethetnek. Ha csak gyanúsított vagy akkor sem jössz ki jól a szituból. Mielőtt 'elmehetnél' átnézik az összes ügyet amihez csak közös volt... Szóval még itt leszek egy darabig.
- Az nem lehet... -temettem arcom kezdik rejtekébe.
- De lehet és lesz is. Gratulálok Sophia hogy nem tudtál a seggeden megülni csak most az egyszer. De gondolj bele, lehet hogy közel lesznek a celláink. 
- Nem ezt akartam.. - Ennél rosszabb már nem lehet...


- Lucia szemszöge -


Mikor kimondták az ítéletet kettős érzés kavargott bennem. Az egyik felém majd kiugrott a bőréből, viszont a másikat keserűség és bűntudat járta át. 
- Kincsem mit keresel itt? - a hang a jobb oldalamról jött. Lassan fordítottam fejem hogy megtudjam ki szólt hozzám. Ám mikor megláttam szívesebben lettem volna a föld alatt mint itt.. 
-... Apa? Hogy kerültök ide? -.....